Ülök – kezembe egy teli mézes csuporral, csak meg ne ART son - és összegzem a napom. Egy vidám nap van mögöttem sok trallala, trallala, pritty, pretty prüttyel, mert egész nap valami felfoghatatlan öröm és vidámság kísért utamon, pedig bejártam a 100 holdas pagonyt keresztül-kasul ebben a tikkasztó hőségben. Nem egy vastagbundás mackónak való idő az biztos. Milyen nagyszerű nap is volt. Találkoztam egy régi barátommal, akit több mint 10 éve nem láttam. Egy rövid villanás, sok emlék kóvályog a fejembe, egy rövid szóváltás, információcsere – na, mi van veled – felkiáltással. Eszmecsere vagy inkább sóhajcsere, rövid helyzetelemzés időkről, jelenről útkeresésről. HOL az ÚT és merre tovább. Valami nem stimmel, mostanában nem találjuk az ösvényt itt a nagy rengetegben. Azt már tudjuk, hogy baj van. NAGY BAJ. Nem bajocskák, apróbb bosszantások, hanem egyszerűen eltévedtünk, valami elhomályosítja a szemeinket és füleinket. Azt látjuk, hogy nem látunk. Ráadásul ez bűz az úton mindenhol ahová csak megyünk vagy tévedünk. Fonnyad, aszott, elhalt gyümölcsök az út szélén.Manapság ezek jellemzik utunkat, orrfacsaró egy illat. Brrrrrr. Itt valami bűzlik, de nagyon. BÁR mi lelkesen öntözgetjük mindenféle modern kölnivel, szagtalanítóval, letakarjuk, hogy ne lássék az a sok mocsok, de csak facsarja az orrom ez a bűz akárhogy is akarjuk eltüntetni ezt a szemetet.
Még jó hogy ebben a bűzös és rohadt rengetegben vannak még oázisok. Megpróbálok én is lavírozni, oázisról oázisra járok, közben befogom mackóorromat, de attól még látom ezt a mocskot, mert becsukott szemmel már csak nem járhatok. Azonnal hasra esnék egy kifakadt tömlőben és néhány bűzkupacban. Akkor inkább befogom az orromat és kibírom a következő oázisig.
Körül is nézek mi újság a 100 holdas pagonyban.
De hisz itt nem látom a fától az erdőt. Kusza itt minden. Mennyi madár van itt. Palimadarak, szajkók, papagájok, butaverebek, meg galambok – no, ezek aztán tojnak mindenre - magasról. Azt hiszik, mert turbékolnak, egymással már tojhatnak mindenre és mindenkire. Hopp alig tudok elugrani - főleg ezzel a mackó alkattal. Ezekkel van tele az erdő. Sehol egy sas, vagy legalább egy oroszlán – ja, az nem madár. (Róla majd később mesélek.)
Hoppá meg van. Megyek, meglátogatom Bagoly barátomat, talán ő tud valami okosságot, hogyan szaporodhattak el ezek a haszontalan madarak.
Hééé Bagoly. Hol vagy? Szabadságra mentél? Üres a háza. Rég nem volt itthon. Mindent beborít a levél és por. Ni csak egy cetli van a telefonon: Micimackó ha erre tévedsz, ezen a számon hívj fel.
Tárcsázom is. Mingyá.
KI Cseng.
Bagoly: - Háj it iz bagoly. Ott ki spikel?
Micimackó: - Hát én!
Bagoly: - Ki az, az én?
Micimackó: Hát én, Micimackó a 100 holdas pagonyból. Te hol vagy most Bagoly?
Bagoly: - Elmentem meglátogatni angliai hóbagoly bácsikámat. Itt azt mondják, ha dolgozok, akkor annyi pénzt adnak, amiből jól kijövök, és nem kell hallgatnom naponta, hogy - dübörög a gazdaság meg ilyesmi. Érdekes, akárhogy figyeltem én csak nem hallottam ezt a dübörgést. Pedig a bagolyfül igen érzékeny műszer. Aztán rájöttem, ez olyan speciális dübörgés. Csak az hallhatja, aki mondja - teljesen megfeküdte a gyomromat ez az egész. Mindennap hány? Ingerrel keltem, muszáj volt elmennem a dokihoz, Dr. Bubó barátomhoz. Megvizsgált és azt mondta egy darabig ne egyek ideológiát, mert én azt nem bírom megemészteni. De hát itthon egyelőre csak azt adnak. – mondta.
Megkérdezte nincs valahol olyan rokonom, aki elég távol lakik és azon a vidéken van bagolyhoz méltó eledel. Ami emészthető és jót tesz a közérzetemnek is. Így hát kijöttem ide és most ízlelem a helyi kosztot. Érdekes itt mingyá elmúlt a hányingerem. Képzeld, Micimackó kijövök a fizetésemből, van házam és nem kell már fárasztó repüléssel töltenem a helyváltoztatást, beülök a kocsiba és zutty oda visz, ahová akarom, pedig itt sokkal többe kerül a kocsitápanyag mint otthon. JA és képzeld, itt jobbkormányosok ezek a járgányok, hamar meg lehet ám szokni. Szóval egy darabig itt fogom kúrálni magamat, hogy meddig azt nem tudom.
Micimackó: - Nem hiányzunk neked Bagoly ott a ködös nyálkás Angliában?
Bagoly: - De nagyon, viszont elmúlt az évek óta tartó hányingerem. Majd interneten tartjuk a kapcsolatot.
Szia, Micimackó, jó volt azért hallani a hangodat!
Te nem akarsz kijönni ide? Sok hazai medvével találkoztam itt kint. – bár olyannal, mint te még nem, mert belőled csak egy van.
Micimackó: - Kedves vagy Bagoly.
Hááááát, már megfordult a fejembe, legszívesebben én is elmennék meglátogatni egy időre kanadai Grízlee medve rokonaimat, de aztán meggyőztem magam, a 100 holdas pagony Ültetője itthon akar velem valamit kezdeni. Még nem tudom pontosan mit, de - Gondolkodom. Ameddig lesz elég mézem és málnám, addig itt a helyem.
Szia, Bagoly!
Bagoly: - Szia, Micimackó! Üdvözletem a többieknek. Tigrist külön is csókoltatom.
Húúú. Valami korgást hallottam itt a gyomrom tájékán. Ezt a nagy problémát muszáj gyorsan orvosolni. Elő a csuprot. HMMM ez finom. Gyűjtök erőt a további gondolkodásra.
Nézzük csak mi maradt.
Meg van: a léggömbök. Bagolynál még most is itt himbálóznak a teraszon.
Fúj, ez egy rózsaszín lufi. Ez nem jó. Még elhomályosítja a szememet. NA, válasszunk valamit, amivel magasra tudok repülni, és tisztán láthatom a dolgokat. Né, már egy sas van lufin. Ha már élő sas nincs se közel se távol, talán a fényképével megyek valamire. Jó nagy. Remélem, elbír. Ráadásul a méz levezetése képen megettem egy kiló málnát is csak, hogy jól tudja megemészteni a gyomrom a finom mézet.
Felkészülni, vigyázz, kész rajt. Ooooooooooááááááááááááááááá. De hiszen repülök. Bagoly barátom hogy tudta ezt lecserélni egy jobbkormányos járgányra.
De fura itt fentről így minden. Lássuk csak. Innen se szép látvány ez az egész. Azt hittem, innen felülről talán van valami logikus abban, ami lent történik. De nincs. Igaz a bűz idáig nem jön fel, de amit most a szememmel látok, az szinte leírhatatlan. Mindenki össze-vissza rohangál, egymást tapossák vagy éppen erődítményeket építettek ahonnan se ki se be senkinek. Most aztán, hogy fogom kiismerni magamat ebbe a kusza összevisszaságon? Sehol egy rendes út, se keskeny se széles sztráda. Vannak, de nem vezetnek sehová. Egyszerűen a semmiből kezdődnek el, aztán hirtelen véget érnek. Vagy leginkább belefutnak egy körforgalomba, ahonnan nincs kivezető út. Csak befelé lehetne menni, de kijönni már nem. Mindenki, mint a vakegér körbe-körbe rohangál.
Útjelző táblákat még látok, de azokat már vagy elfordították, vagy átfestették. Vagy csak az oszlopok maradtak meg, de a táblákat lelopták róla. Hát csoda hogy senki nem tudja, merre kell menni? Vagy mégis? Végre látok egy szép nagy táblát meg egy széles utat. Húúúú mekkora tömeg. Mennek, amerre a nagy tábla mutatja. Lássuk is hova vezet ez a nagy táblás széles út. Mennyi tuti járgány, micsoda autócsodák. Húznak ezerrel. AJAJJAJ itt valami nagy gáz van. Ez az út kivezet a pagonyból egyenesen egy szakadékba. És ezek dalolva és vidáman mennek úton. Hát nem látják, hogy ez az út a vesztükbe viszik őket. De honnan is látnák mindig csak az előtte lévőkre figyelnek. Ja és most látom csak, ez egy egyirányú út. Honnan tudnák, hogy mi van az út végén, ha ellenkezőleg nem jön senki, hogy szóljon nekik, hogy baj lesz az út végén.
Azért nem lehet könnyű dolga a sasoknak nap mint nap feldogozni ennyi információt. Csak tudnám, hová tűntek el. Már senki nem szeretne tisztábban látni a dolgokat? Lehet, hogy elkergették őket. Vagy haszontalanná váltak, mert senki sem törődött velük, hogy vannak, és hogy segíthetnék azokat, akik csak horizontálisan szemlélik a dolgokat. Erre még fény kell deríteni.
Nicsak, egy hegy ide most leszállunk egy kicsit. Annyi információ ért hirtelen ettől a vertikális látványtól, hogy muszáj leülnöm egy kicsit és
Gondolkodni – ajjaj, mi lesz ebből a sok gondolkodásból. Cogito ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok. Akkor még se olyan káros ez a gondolkodósdi? Mert ha nem gondolkoznék, akkor nem lennék.
Húúú, most megnyugodtam. Tehát vagyok, csak azért is gondolkodom, hogy minél inkább legyek. Vagyok, tehát leszek vagy mi? Ismerősen hangzik ez a – Vagyok, aki Vagyok. Mint ha olvastam volna a NAGY KÖNYben. Megvaaaan.
Ezt magáról mondta a NAGY KÖNYV írója valami Mózes nevű fickónak egy égő csipkebokorból. Tehát van bennem valami kis apró rész abból a Vagyok - ból, vagy részese vagyok annak a nagy Vagyok - nak? Végül is, mindegy!
Gondolkodunk. Vagyunk, a Vagyok - ban.
És ez így van jól.
Még is csak hasznos dolog ez a gondolkodás.
